Ahol a tudás érték

Hogyan épül fel egy esküvőszervező tudása, és mely tulajdonságok adják az értékét? Ezen tulajdonságok tanulhatók? Hogyan mérlegelj és dönts, ki a megfelelő számodra? Az alábbi cikkem segít eligazodni ebben a témában neked.

Ahol a tudás érték

Ma óriási harc folyik egy-egy állásért. 100–200-an, nem egyszer 300-an jelentkeznek egy-egy munkakörre, és ebben a helyzetben már csak az alapján tudod megkülönböztetni magad a többiektől, vagy kitűnni közülük, hogy milyen elméleti / tárgyi tudással vagy felvértezve. Nincs ez másképp a mi szakmánkban sem.

Az úgynevezett soft skillek elsajátítása nélkül – vagyis olyan készségek, mint például a kommunikációs vagy problémamegoldó készség, kreativitás, előadói készség, konfliktuskezelés – nehezebben érhetők el bizonyos szakmai sikerek. Kifejezetten igaz ez az esküvőszervező szakmára, ahol ezen készségek / képességek nélkülözhetetlenek.

A soft skillek legalább ugyanolyan fontosak – ha nem fontosabbak –, mint az alapos elméleti tudás. Olyan felmérést olvastam a napokban erről, ahol a 80–20 százalék érvényesült, azaz a szakmai sikered 80 százalékát a soft skilljeid fogják meghatározni, és mindössze 20 százalékot köszönhetsz majd a tudásodnak, amit viszel magaddal az adott munkához.

Felmerül azonban a kérdés, hogy ezáltal nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy a mondanivaló nélküli, de jó beszélőkével rendelkező, meggyőző megjelenésű személlyel szemben alulmarad az, aki alapos és hiteles tudással rendelkezik, de kevésbé karizmatikus és nem erőssége a kommunikáció?!  A felmérés szerzője szerint vannak és lesznek is ilyen helyzetek, azonban meggyőződése, hogy az igazán jó szakemberek nem az előbbiek közül kerülnek ki. A kettő között kellene valahol az egyensúlyt megtalálni, majd megtartani. Tehát a tárgyi tudás nem megúszható, és véleményem szerint is, hosszútávon nem tudnak folyamatosan érvényben maradni azok, akiknek hiányos avagy felületes a tudásuk.

Nézzük ezt meg közelebbről egy esküvő szempontjából is.

Egy esküvő megtervezése, leszervezése körülbelül 260 – 360 órát vesz igénybe, ezért sokan helyesen elgondolkodnak egy esküvőszervező felkérésében, hogy megkönnyítsék a saját dolgukat. Az esküvőszervezők kezelik az előkészítést, és az esküvő napjának minden vonatkozását, valamint a kiegészítő eseményeket.

Ha valaki, akkor mi szakmánkból kifolyólag tudjuk, milyen stresszt okozhat egy esküvő megtervezése. Ezért, egy jó szervező gyakran olyan „munkakörökben” is otthonosan mozog, mint például: a terapeuta, a szócső, a boxzsák, a pénzügyi asszisztens…és még sorolhatnám, hiszen a szervezési folyamatokat átlátni / megélni nem könnyű. Ez az időszak egy érzelmi hullámvasút. Jó érzés úgy felülni erre a vasútra, hogy egy profi biztonsági öv, azaz egy szervező van melletted, aki maga építi fel a szervezési rendszert ami alapján megvalósul az esküvő, és átlátja azt. Ez a siker kulcsa. Ezeket a szituációkat megoldani, kezelni „csak dumával” nem lehet. Itt szakmai ismeretekre, kiváló kapcsolati tőkére és reális, valós tudásra is szükség van, hogy ha a pár azt mondja nekem, hogy egy Budapesthez azért viszonylag közeli, de csendesebb kúria jellegű esküvőt szeretnének, akkor rögtön eszembe jut 10-15 ajánlható helyszín.

Noha a munka sokféle feladatot magában foglalhat, és ez gyakorlatilag minden felkéréssel más és más, hiszen soha nincs két egyforma esküvő sem, tehát igények sem, egy esküvőszervező mindennapi életében bizonyos jellemző feladatok azért állandó jelleggel szerepelnek.

Ilyenek például:

–  találkozzon személyesen párokkal, hogy megismerje a párok esküvői álmait, igényeit és lehetőségeit. A szervezési munka folyamán pedig több személyes találkozót is biztosít, amit a helyszínbejárásokra, szolgáltatókkal való találkozásokra és a szerződéskötésekre használnak.

–  beszélje meg és tervezze meg az esküvő teljes terjedelmét, ideértve az időt, a helyet és a költségeket,a személyi és tárgyi feltételeket,  azaz költségvetést, menetrendet és végül forgatókönyvet készít.

–  ajánljon a pár számára megfelelő szolgáltatókat és kérjen be ajánlatokat a szolgáltatásokra tőlük.

–  közvetítse a szerződéskötéseket, a pár érdekeit szem előtt tartva.

–  nyitott az új szolgáltatókra is, és keresi / bővíti az ismeretséget új szolgáltatókkal.

–  az esküvő előtt, alatt és után felmerülő nehézségekkel foglalkozik, ügyelve arra, hogy a dolgok zökkenőmentesen menjenek.

–  a vallások ismerete elengedhetetlen, mivel az esküvők nagy része vallási megerősítést is kap (egyházi esküvők).  Ehhez kapcsolódik a hazai (és persze nemzetközi, ha az esküvő is az) szokások és hagyományok ismerete, amelyek szintén részei sok esküvői szertartásnak.

–  koordinálja a kiegészítő szolgáltatásokat, például a szállást és szállítást a párok és a vendégek számára.

–  áttekinti az esküvő számláit és igény esetén a szerződéseket is véleményezi.

A fentebbi „rutinmunkálatok” egy alaposabb tudásanyagot feltételeznek a felületes ismereteknél. A pénzügyi és vállalkozási ismereteken át, a jogi ismeretekig, a vallási és a népi hagyományok ismeretét. A szakmai csoportok és a szakmai lapok naprakész információinak ismerete is elengedhetetlen.

Alapvető fontosságú az a képesség, hogy nyugodtak maradjunk a kihívásokkal és nehézségekkel szemben, és ezekből az akadályok megoldási útjáról a lehető legkevesebbet vegyen észre a pár, azaz tehermentesítjük őket.

Kiváló tárgyalónak kell lennünk. Mint a menyasszony és a vőlegény képviselője, és mint a szolgáltató kollégák képviselője is, optimálisan balanszírozni kell tudni a két fél között. A mi felelősségünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást kapja a pár, és a gyakran 100 fő feletti vendégeik. Nem lehet súrlódás, félreértés. Itt is fontos szerepet kapnak a soft-skill tulajdonságok.

Rettentően fontos a rendszerben való gondolkodás, hiszen egy esküvő is ezer és ezer kis puzzle darabból áll össze egy nagy egész képpé. Időben és térben is látni kell egy – egy lépését az esküvőnek, így nincs lehetőség a hibázásra. Én így dolgozom.

Személyes véleményem szerint ezek a dolgok részben tanulhatók, így igaz. Ami le van írva, azt meg lehet tanulni (rosszabb esetben bemagolni és nem érteni), de azt, hogy bizonyos szituációkat, hogyan kezelünk, hogy éljük meg a problémákat, a felelősségvállalást, az már koránt sem. Ez érzék és intelligencia kérdése, na meg persze a genetikáé.

Tehát a személyiségnek igenis döntő tényezőnek kell lennie.  Ha elfogadtok egy jótanácsot, pont a fentebb említettek miatt, azon kívül, hogy valakinek szimpatikus a honlapja vagy a Facebook oldala, csak egy dolog a sok összetevőből. Érdemes személyes találkozó után mérlegelni a felkérését és az ajánlatkérést. Ismerjétek meg azt a szervezőt, tapasztaljátok meg hogyan beszél, hogyan ad elő, hogyan alkot véleményt vagy egyáltalán hogyan dolgozik, mert ha nincs meg a kötődés egymás iránt, akkor a későbbiekben sem lesz teljesen harmónikus az együttműködés. És ezek a képességek / készségek egy weboldalról nem derülnek ki.

Üdv,

Ivett

 

Fotó:http://www.szalaymona.hu/

 esküvő tervezés, esküvői szakma, Esküvőszervezés, Esküvőszervező, esküvőszervező feladata, esküvőszervező munkája, Yvette Wedding

new

Mini esküvő

new

Midi esküvő

Arapatróna

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Bojtos-Orosz Ivett

Bojtos-Orosz Ivett Odett

okleveles esküvőszervező

Telefon:
+36-30/38-77-153

E-mail:
yvettewedding16@gmail.com

Website:
yvettewedding.hu

Közösségi:
Facebook

Instagram

Pinterest

ESZSZE logó

    Az foglaltakat elolvastam, megértettem és tudomásul vettem.