Mik az első lépések velem?

A – ” Hogyan dolgozom én? Milyen a munka velem? – blog sorozatom második cikkében az első lépésekről és gondolatokról írok, melyeket elsőként szoktam eszközölni. Minden pár és esküvő más, de ezek azok a lépések, amik nem maradhatnak ki bármilyen esküvőt is szervezünk.

Mik az első lépések velem?

A szerződéskötés után vagyunk, és én általában ilyenkor azt tapasztalom, hogy egy óriási megnyugvás lesz úrrá a párokon, hogy innen már egyenesben vagyunk. Tulajdonképp ez igaz is. Hiszen ott vagyok mellettetek, és veletek közösem megyünk az úton.

Ugye, amikor az árajánlatot kéritek tőlem, én az adatlap kitöltésével kezdem veletek a munkát, hiszen szükséges pár (jó sok ? ) információ az esküvőtökről, és az elképzelésetekről. Itt azonban ha más nem is ismeretes még, legalább egy információra szükség van és ez vagy / vagy alapon működik is, tehát vagy dátum, vagy helyszín. Azért írom, hogy vagy / vagy, mert természetesen egyik pár sem egyforma, ki – ki máshoz ragaszkodik jobban (valaki a dátumhoz, valaki inkább az álom helyszínhez, vagy egy álom szolgáltatóhoz, és ahhoz rugalmasan igazítják a dátumot).

Amennyiben a dátum születik meg előbb, én már ahhoz viszonyítva fel tudok állítani egy menetrendet, azaz, hogy az egyes tennivalók a hátralévő idő tekintetében, hogyan osztódnak fel időrendben, mikor és milyen tennivalóink vannak, miben és mikor kell döntenetek, rendelkeznetek legkésőbb. Ezt egy táblázatos formában szoktam elkészíteni és a rendelkezésetekre bocsátani, hogy közösen tudjunk belőle dolgozni. Így nem felejtődnek el tennivalók és nem késünk el semmivel. Természetesen emlékeztetőket küldök nektek a határidőkről, és persze követem a fejleményeket oda-vissza tájékoztatás által.

Ha helyszínetek van és dátum még nincs, akkor elsődlegesen a szertartás körülményeit tisztázzuk. Hová és milyen módon szükséges bejelentkeznetek az időpont végett. Azaz, hogy polgári szertartást az anyakönyvi hivatalban, egyházi szertartást, vagy a helyszínen tartott szertartásvezető által celebrált szertartást álmodtatok meg. Minden esetben elirányítalak benneteket a megfelelő módon, illetve informállak benneteket a beszerzésre váró dokumentumokról.

Az időpont kiválasztásához korábban már íródott egy cikkem, melyben segítséget és támpontokat adok hozzá: http://yvettewedding.hu/az-eskuvoi-datum-kivalasztasa/

Ha kész a menetrend, akkor jön a költségvetés készítése. Mivel az elsőként kitöltött adatlapon nagyjából rákérdezek a körülbelüli büdzsére, a kész táblázatomban az alapján már annak megfelelően tudom koordinálni. Ezt általában egyébként kevesen kérik, hiszen sok pár magának követi a költségek alakulását. De van, akinek jól jön, ha egy harmadik fél is látja és vezeti a kiadásokat, ezzel megelőzvén a túlköltekezést. Én erre az esetre is fel vagyok készülve.

Amennyiben kiválasztásra került a helyszín és a dátum is bejegyzésre került, ilyenkor adódik egy kis idő a szusszanásra (természetesen ez a normál ütemtervű esküvőknél értendő, akiknél a dátum közeli és szorosabb tempót diktálunk, ott nincs megállás ? ). Ezekben a hetekben, akár hónapokban én nem terhellek túl titeket, de részemről a háttérben azért zajlik a munka a szolgáltatók összegyűjtésével. Az Adatlapon kitöltött elképzeléseitek mentén én már tapogatózom, nézelődöm, gyűjtögetek és a szabad kapacitásokról email-ezem. Esetlegesen, ha van olyan szolgáltató, akivel én még nem dolgoztam, akkor anyagot gyűjtök róla a közösségi platformokon, a saját weboldalán, majd pedig a kollégáktól érdeklődöm közös munkatapasztalatokról.

Ekkor szoktam odaadni a pároknak az én kis könyvem, az Arapatrónát is olvasásra, melyben rengeteg kész és azonnal használható, beépíthető információ és gyűjtemény található olyan témakörökben, ami általában a legtöbb időt veszi el tőletek a szervezés alatt, mert időigényes, aprólékos, és nem tudod egyszerre megoldani. Ilyenek, mint például a meghívó szövegezése, továbbá milyen idézet kerüljön rá, hogyan válasszak menyasszonyi ruhát, mit kell tudni az esküvői sminkről, milyen zenei összeállítás legyen a szertartás alatt, vagy a torta behozatalánál, pár hasznos tanács a dekoráció, a fotózás és a tortarendelés menetéhez, és még nagyon sok minden más. Ekkor még töménynek tűnhet, de mindig szoktam javasolni, hogy az épp számunkra releváns, aktuális fejezet legyen porondon, és akkor nem vesztek el a sok információban.

 

A következő cikkben a „belecsapunk a lecsóba” résszel folytatom, azaz a szolgáltatók kiválasztásával.  Ha kérdésed adódna az esküvőtöket érintő bármely témában, ne habozz keresni, örömmel segítek.

Kellemes készülődést kívánok,

 

Ivett

 Esküvő, esküvő dátuma, esküvő tervezés, Esküvőszervezés

new

Mini esküvő

new

Midi esküvő

Arapatróna

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Bojtos-Orosz Ivett

Bojtos-Orosz Ivett Odett

okleveles esküvőszervező

Telefon:
+36-30/38-77-153

E-mail:
yvettewedding16@gmail.com

Website:
yvettewedding.hu

Közösségi:
Facebook

Instagram

Pinterest

ESZSZE logó

    Az foglaltakat elolvastam, megértettem és tudomásul vettem.