Az utolsó hetek történései

Az utolsó hetek mindig a „szétforgácsolódás” időszaka. Legalább is a szakember nélküli esküvők előkészületeiben. Azonban velem, nem kell, hogy így legyen. SŐT! Talán itt már annyira össze áll a közösen szervezett esküvő, hogy a legmegnyugtatóbb érzés kerít hatalmába benneteket, a biztonság és a rendezettség érzete.

Az utolsó hetek történései

Megvan a helyszín a dátum, a költségvetés és a vendéglista, és jelenleg ott tartunk, hogy kiválasztottuk és leszerződtünk az össze szolgáltatóval, megtörtént a ruhák kiválasztása, a meghívók megrendelése és kiküldése, a torta összeállítása, a tanúk felkérése, letisztáztuk a szertartást, és kész a jegygyűrűk és egyéb kellékek beszerzése, megrendelése. Az esküvőig ekkortájt körülbelül 8-9 hét szokott hátra lenni, tehát bő két hónappal előtte vagyunk.

Folytatjuk a teendők listáját például olyan dolgokkal, mint a koszorúslány ruhák kiválasztása (ha lesznek), és az egyéb grafikai elemek megrendelésével, bérlésével. Ilyen elemek például az útba igazító táblák, az ültető és menü kártyák…stb, ha azt nem a meghívókkal együtt rendeltük természetesen. Esetlegesen más teendők is ilyenkor kerülhetnek kivitelezésre, például kozmetikai, arc – és test kezelések, pedikűr, szolárium, apró kellékek vásárlása (pl. gyűrűpárna, harisnyák, nyakkendő, zokni, fehérneműk … stb.

Ha szeretnétek jegyes fotózást, vagy olyan csomagot választottatok a fotósotokkal, ami tartalmazza a jegyes fotózást, akkor általában itt érdemes megejteni, kicsit közel az esküvőhöz, de elég idő van még mindenre.  Átbeszéljük a helyszínt, az időpontot és minden részletet, amiben természetesen segítelek benneteket.

Zajlik ugyebár a próbafrizura és a próbasmink is, amik időbeosztását természetesen rögzítjük a forgatókönyvben. Mire nagyjából erre a szervezési szakaszra érünk az idővonalunkon, 3-4 hét maradt hátra az esküvőig. A forgatókönyv így 80%- ban kész ekkorra.  Lassan letisztázódik a menü kérdése, ahol felhívom a figyelmeteket a különböző étel érzékenységgel bíró vendégeitek étkeztetésére.

Az utolsó héten én már nem szoktam a párt terhelni semmivel, sőt szigorúan kérem őket a pihenésre és a ráhangolódásra. Az előtte lévő maradék 2-3 hétre viszont van még tennivaló.  Általában az esküvő előtt 10-14 nappal szükséges leadni a helyszínnek a végleges vendéglétszámot, amin már nem változtathatunk. Ekkor küldjük ki a szertartás zenéket a megfelelő személynek, aki a szertartást hangosítja (Önkormányzat, DJ, helyszín embere), és ekkorra marad a feladat nektek az ültetési rend megalkotására, kialakítására. 2 héttel kb. az esküvő előtt szoktam veletek és a ceremóniamesterrel / vőféllyel (aki van) megejteni egy utolsó találkozót, ahol a végleges forgatókönyvet átbeszéljük lépésről lépésre.

Én ezt otthon feldolgozom, és az utolsó héten kiküldöm az össze szolgáltató felé a véglegesített forgatókönyvet (inkább úgy fogalmazok minimum 7 nappal előtte).

Az utolsó hét pedig ahogy említettem a pihenésé, kizárólag nagy sétákat, laza testmozgást, napfényt, örömöt és rengeteg folyadékot vigyetek be a szervezetetekbe. Lazítsatok fürdőben, egy könyvvel, a kedvenc tv sorozatotokkal, a párotokkal természetesen rengeteget beszélgessetek, készüljetek, öltöztessétek a lelketeket.

Majd elérkezik a várva várt nap, az esküvőtök napja. No de ilyenkor is van teendő? Van bizony, nem is kevés, ami persze nem a ti vállatokon nyugszik, és nem egy kedves családtagén, vagy ne adj’ isten vendégedén, hanem az enyémen, és ezért dolgoztunk az elmúlt hónapokban, hogy ez gördülékenyen menjen már. A következő cikkemben erről fogok írni, mi történik általában a nagy napon.

Tartsatok velem akkor is. Kellemes készülődést kívánok, és ha bármiben a segítségetekre lehetek, keressetek bizalommal.

Puszi,

Ivett

 Esküvő, esküvő tervezés, Esküvőszervezés, esküvőszervezési szolgáltatások, esküvőszervező feladata, esküvőszervező munkája, felkészülés az esküvőre

new

Mini esküvő

new

Midi esküvő

Arapatróna

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Bojtos-Orosz Ivett

Bojtos-Orosz Ivett Odett

okleveles esküvőszervező

Telefon:
+36-30/38-77-153

E-mail:
yvettewedding16@gmail.com

Website:
yvettewedding.hu

Közösségi:
Facebook

Instagram

Pinterest

ESZSZE logó

    Az foglaltakat elolvastam, megértettem és tudomásul vettem.